top of page

Blog

Okt. 21-én Nyitott Porta nyílt nap volt a Gyógynövények Völgyében!


Megtartottuk az első nyílt napunkat a Nyitott Porták hálózat egyik alapító tagjaként.

Mivel a héten Olaszországban voltunk tanulmányúton, így sajnos kissé megfeledkeztünk az esemény szélesebb körű meghirdetésétől. (Hiába na, inkább tevékenykedni szeretünk, nem a számítógép felett 'agyalni' :-)

10.00 órától nyitottunk és ilyen előzmények mellett meglepett, hogy 9:55-kor megérkezett az első érdeklődő hölgy, óvodás kislányával. Erre a napra persze csak bármikor abbahagyható munkát terveztünk, így Zsuzsi azonnal 'munkába állt'.

Finom gyümölcslé kóstolgatás közben

Persze a kisgyerekeknek a tágas tér, állatok, sok ismeretlen kézzelfogható izgalmas dolog mindig sikeres programot nyújt. Ez megint be is bizonyosodott :-)

A kislányt a kakaskukorékolás, az éppen a tojásról leszálló tyúk látványa teljesen elvarázsolta (persze Zsuzsi kedvencei is ők). Édesanyja pedig nem tétovázott finom, egészséges gyümölcslevet beszerezni a családnak :-)

További látogatóink között biokertészek és kifejezetten termékeinkért érkezők is voltak.

A Nyitott Porták nyílt nap nálunk elsősorban arról szól, hogy a tanyasi környezet, a biogazdálkodás ill. az általunk előállított egészséges termékek keletkezése iránt érdeklődők kielégíthessék kíváncsiságukat. Nem utolsó sorban pedig új, hasznos ismeretekkel, élményekkel telve térjenek haza.

Hasonló programokról további információk a Nyitott Porták hálózat honlapján -> itt.

Következő nyílt napunk:

2018. november 17. (szombat)

10.00-15.00 között,

amikor minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Featured Posts
Archive
Follow Me
  • Grey Facebook Icon
  • Grey Twitter Icon
  • Grey Instagram Icon
  • Grey Pinterest Icon
bottom of page