top of page
Image-empty-state.png

Nappali pávaszem (Nymphalis io)

Tavasszal – március közepétől április közepéig – az áttelelt példányokkal találkozhatunk, két nemzedéke pedig június-júliusban, valamint augusztustól októberig repül.

Mikor találom meg?

Élőhelye:

Magyarországon mindenhol előfordul, parkokban, kertekben, erdőszéleken és más nyíltabb területeken meglehetősen gyakori. Nem tartozik a vándorlepkék közé, de néhány példánya ősszel és tavasszal jelentős távolságokra elkóborol. A major területén bárhol megfigyelhetjük, ahol virágok vannak.

Életmódja:

Hernyója társasan él, különböző csalánfélékkel táplálkozik. Kifejlett példányai igen jól repülnek, kóborlásra hajlamosak, ezért nagyvárosok belterületén is gyakran láthatjuk virágokat szívogatni.

Védett?

Védett faj, természetvédelmi értéke 5 000 Ft.

Miről ismerem fel?

Hasonló faj nincs. Mindegyik szárnyán egy-egy nagy szemfolt van. A szárnyak alapszíne élénk vörös, a felső szegély mentén két nagy fekete folt van, közük sárga, ezekre következik a sárga keretű és szürkésbarna pupillájú nagy szemfolt, amelyet, valamint a szegélyt fehér pupillájú kék foltocskák sora követ. A szemfolt kerete kifelé fekete, a szegély ibolyásszürke. A nappali pávaszem hátulsó szárnyán a szemfolt udvara színjátszó. Hol szürkének, hol tompa sárgaréz színűnek tűnik. Szárnyainak fonákja bársonyos barnásfekete, benne mélyfekete, kissé hullámos harántcsíkok húzódnak, s az alapszínt finom, koromfekete vonalkák márványozzák.

Őshonos?

Igen

Tudta?

A lepkék barlangokban, padlásokon, pincékben telelnek át, megriasztva surrogó hang kíséretében villantja fel a szárnyán található szemfoltokat.

Image-empty-state.png
Image-empty-state.png
bottom of page